Dolce far Niente. The Sweetness of Doing Nothing. Édes semmittevés

Egyszercsak olyan életkorba érünk, amikor ránk szakad a valóság, lelassítunk, és rákapunk az édes semmittevés ízére: állunk, és rácsodálkozunk a napsütésre, a hullámokra, a madárcsicsergésre, a másik mosolyára, és elkezdünk befelé figyelni:

 ‘Sok embernek egyszerűen bezárul a szíve, mert soha nem figyeltek rá. Szófogadóak voltak, szívük helyett a szüleikre, a környezetükre hallgattak. Aztán hirtelen előállnak az ötlettel, hogy megkérdezik a szívüket, mire vágysz? Egyszerre elvárják, hogy válaszoljon, hogy üzenjen. Tudod, mit gondol ilyenkor a szív? Mi a franc? Hol voltál eddig? És nem válaszol, bezárva marad, nem hisz abban, hogy hallgatnak rá. De aki kitartóan és sokáig jár hozzá, annak üzenni fog. Persze bátorság is kell hozzá.’ (Feldmár András)

Utazásaim során olyan helyekre látogatok el, ahol gyakorolhatom az édes semmittevést, mert most még gyakorlok: rácsodálkozom dolgokra, autentikus helyeken helyiekkel beszélgetve, minden elektronikus zajt kizárva, könyveimet magammal cipelve, gondolataimba merülve a tengerparton üldögélve álmodozom, tervezek, döntéseket hozok, számot vetek, rendezem soraim, és mosolygok.

Aztán eljön a nap, amikor az édes semmittevés már magától értetődő lesz, addig is gyere, és utazz velem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s