Dolce far Niente. The Sweetness of Doing Nothing. Édes semmittevés…

Egyszercsak olyan életkorba érünk, amikor ránk szakad a valóság. Lelassítunk, és rákapunk az édes semmittevés ízére: állunk, és rácsodálkozunk a napsütésre, a hullámokra, a madárcsicsergésre, a másik mosolyára, és elkezdünk befelé figyelni:

 ‘Sok embernek egyszerűen bezárul a szíve, mert soha nem figyeltek rá. Szófogadóak voltak, szívük helyett a szüleikre, a környezetükre hallgattak. Aztán hirtelen előállnak az ötlettel, hogy megkérdezik a szívüket, mire vágysz? Egyszerre elvárják, hogy válaszoljon, hogy üzenjen. Tudod, mit gondol ilyenkor a szív? Mi a franc? Hol voltál eddig? És nem válaszol, bezárva marad, nem hisz abban, hogy hallgatnak rá. De aki kitartóan és sokáig jár hozzá, annak üzenni fog. Persze bátorság is kell hozzá.’ (Feldmár András)

Sokan kérdezik, hogy jött ez az egész utazás dolog, nem gond-e, hogy egyedül utazgatok a világban, stb. Egészen 2011-ig nem nagyon utaztam egyedül, inkább mindig megvártam, míg valamelyik barátom ráér, de aztán egy decemberi napon megnéztem az Eat, pray, love c. filmet, ami gyökeresen megváltoztatta azt, amit az utazásról gondoltam, és rájöttem, egyedül is utazhatok, és felfedezhetek ismeretlen tájakat. Azóta ez már szokássa vált, és minden évben elutazom valahová egyedül, hogy kicsit kikapcsoljak.

Tudom-tudom, a filmben rengeteg a patetikus rész, de két olasz jelenet különösen elvarázsolt: az egyik, amikor Julia Roberts megérkezik Rómába, és körbenéz az Angyalvár tetejéről, a másik pedig a dolce far niente, az édes semmitttevés szókapcsolat. Ezzel az olasz életérzés egy életre beírta magát a szívembe ❤️.

Utazásaim során olyan helyekre látogatok el, ahol gyakorolhatom az édes semmittevést: rácsodálkozom dolgokra, állandóan az autentikus helyek után kutatok, és a tömeget elkerülve rovom a városok utcáit, vagy a helyiekkel beszélgetve minden elektronikus zajt kizárva, könyveimet magammal cipelve, gondolataimba merülve a tengerparton üldögélve álmodozom, tervezek, döntéseket hozok, számot vetek, rendezem soraim, és mosolygok.

Aztán eljön a nap, amikor az édes semmittevés már magától értetődő lesz, de addigis gyere, és utazz velem.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.