Ljubljana, a zsinóron lógó cipők városa

Amikor a pünkösdi hétvégén Triesztet tűztük ki úticélunknak, egyértelmű volt, megállunk útközben Ljubljanában és körbenézünk a kis szlovén fővárosban. Egy újabb nem agyontervezett utazás következik, amivel kapcsolatban csak egy erős meggyőződés élt bennem – lévén májust írtunk már – az erős napsütésben és melegben hallgatjuk majd a tenger morajlását. Ezt annyira komolyan vettem, hogy semmilyen zárt cipőt, semmi meleg ruhát nem vittem magammal, mert amikor melegre készülök, semmi nem tántoríthat el attól, hogy ez másképp lesz :)

Péntek reggel borongós idő fogadott, de ez sem hatott meg. Az eső egészen Zaláig bírta, utána mintha dézsából öntötték volna, egész Szlovénián át. Szóval, ennyit az időjós érzékemről…

Mielőtt észrevétlenül átsuhantunk volna Szlovéniába, megálltunk egy jó kis ebédre az István Fogadóban (István Fogadó, Sormás), ami olyanannyira ízlett, hogy a visszafelé úton is ebédeltünk itt egyet. Ne hagyjátok ki!

Zuhogó esőben és az eléggé vakmerő szlovén sofőröktől teli autópályán végre megérkeztünk Ljubljanába, a kimondhattalan nevű városkába :) Akkor még csak sejtettem, hogy jó kis hétvégének nézünk elébe, de ez a pár nap felejthetetlen élményekkel zárult. Kezdve Enikő barátnőm örömteli bejelentésétől egészen a sokkig, amit a Triesztben uralkodó mosdók állapotától kaptam, na de erről majd a következő bejegyzésben :)

Lehet, hogy Szlovénia egy zsebkendőnyi ország Közép-Európában, annál gazdagabb mindenben: gyönyörű táj, rendezett házak és tisztaság, óriási erdőterületek, hegyek, hangulatos tengerparti városkák, alacsony népsűrűség. Kell ennél több?! Igazán bámulatos!

Az ország fővárosa, Ljubljana remek kis városka, nyugodt ritmussal. Igaz, nem bővelkedik világhírű nevezetességekben, viszont belvárosa hangulatos, stílusos, könnyen bejárható, kevés turistával :)

DSC02740A külvárosi szállásunkról 10 perc alatt a belvárosba értünk, rengeteg zöld, park övezte az utunkat és szerencsére az eső is elállt. A belvárosba érve rögtön szemünkbe ötlött a jópofa alkotás: zsinóron lógó cipők fogadtak bennünket városszerte.

DSC02667

DSC02696

Nem igazán sikerült kiderítenem, mi áll a jópofa hagyomány mögött, vajon a városban tevékenykedő cipészek tisztelete vagy az iskola bejezését ünneplő diákok csínytevése, nem lehet tudni.

A legenda szerint a Ljubljanica folyó két partján elterülő kis városkánál győzte le Iaszón, a görög királyfi a tóban lakó sárkányt, ezért vált a sárkány a város jelképévé:

DSC02814Mivel csak egy napunk volt Ljubljanában, nem foglalkoztunk nagyon a város történetével, nevezetességeivel: mentünk, amerre a kedvünk tartotta. Egészen belejöttem már a ‘nem tervezgetésbe’, jólesik csak úgy kóvályogni. Szombat délelőttre a nap is kisütött, a D-vitamin a városnézéshez elengedhetetlen :)

DSC02718

DSC02782

DSC02786

A folyó két partján hangulatos kis éttermek, kávézók várják a vendégeket, sikerült talán a legstílusosabba betérnünk: Lolita cukrászda :)

DSC02787Nem volt hiány kis sikátorokból sem

DSC02771

20060512 Ljubljana 022A sétánk végén megnéztük a ljubljanai várat, ami a 13. században épült és az 1511-es földrengésben teljesen megsemmisült. Az újjáépítés során az ötszögletű alapot és a Fütyülők Tornyát is megőrizték. A vár számunkra azért is jelentős, mert 1849-ben itt raboskodott Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke. A várba lépcsőn vagy felvonón lehet feljutni és az sem elhanyagolható dolog, hogy gyönyörűszép kilátás tárul elénk.

DSC02751A várból mesés ösvényen sétálhatunk vissza a városba

DSC02758A látnivalók ellenére a legnagyobb élményt a városi piac adta: soha ilyen szép árut, mint itt nem láttam eddig, mind első osztályú volt és finom is.

P1080139

Egy biztos, egyetlen nap is meggyőzött arról, Szlovéniába érdemes visszatérni még: a Bledi-tó, a tengerparti városkák számos érdekességet tartogatnak még.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s