Szeresd Rómát, velem :)

Mostanra fogalmazódott meg bennem, miért is imádom Rómát annyira és érzem otthon magam ott azonnal. Róma az a hely, ami egyszerre laza, de mégis jól működő és szervezett, ahol az olaszos lazaságot megérezve azonnal ki tudok kapcsolni és átveszem a helyiek ritmusát, viszont Róma az a hely is, ahol az olasz kiszámíthatatlanság elkerülése miatt nem árt egy kis tudatosság sem: jó ha tudjuk, hogy működik a helyi közlekedés, hol jó megszállni, milyen jó kis éttermekben megkóstolni a felejthetetlen ízeket és még folytathatnám… Szóval, szeressétek Rómát, velem és tudatosan :)

20160610_110235

Érkezés az Örök Városba: mivel én jobban szeretem a kisebb reptereket, mindig Ciampino-ra érkezem, ahonnét a Terravison (www.terravison.eu) társasággal utazom be Róma Termini (központi) pályaudvarára. A buszjegyet a terminál csarnokában található kis kioskban vagy a buszon lehet megvenni – ezt jó szokás szerint időközönként változtatják :D – de pánikra semmi ok, mert a kígyózó sorok ellenére eddig még mindig felfértem a buszra és több társaság ajánlata közül is lehet választani. Hazafelé, vissza a reptérre viszont nem árt interneten megvásárolni a buszjegyet, így biztossá válik a helyünk az adott járaton és nem kell azon izgulnunk, kiérünk-e a reptérre vagy sem. A reptér 40 percre van a Terminitől (hajnalban és hétvégén), csúcsidőszakokban ez akár 60-70 is lehet.

IMG_1628

Hol szálljunk meg? Az eddigi tapasztalatok alapján elsősorban a bed and breakfasteket tudom meleg szívvel ajánlani, abból is kettőt, mindkettő a Cipro metróállomásnál van: az egyik a Domus Temporis (http://www.domustemporis.com/en/) és a La Roma di Camilla (http://www.laromadicamilla.com/) Mindkettő stílusos szobákkal rendelkezik, nagy a tisztaság és kiváló az ár-érték arány. Hotelben is szálltunk meg már, a Terminihez közel, a via Urbanán: Hotel Raffaello (www.hotelraffaello.it), ami elsősorban az elhelyezkedése miatt bizonyult jó választásnak. A jobb hotelek méregdrágák, így inkább ajánlom a BandB-ket vagy az Airbnb használatát.

És melyek azok a városrészek, ahol érdemes megszállnunk? Monti a Termininél, ezen belül is a via Urbana, Trastevere, a Campo de Fiori környéke vagy a Vatikán közelében, a Cipro metróállomás körül. A Cipro környékéért azért is rajongok annyira, mert alig van ott turista, viszont annál inkább láthatjuk és megélhetjük, hogyan élnek a rómaiak :)

IMG_2461.JPG

Római tömegközlekedés: ha valahol, akkor a tömegközlekedésen igazán érezhető az olaszos ritmus és virtus :D A metró használatát csak ajánlani tudom, jól jelzik az állomásokat és mivel még csak 2 vonal van, nem igazán lehet eltévedni. A metróvonalak egyelőre nagyrészt kikerülik a nevezetességektől hemzsegő belvárost, de ha valaki nem a központban száll meg, tökéletes közlekedési eszköz. És ami nagyon fontos, hogy hétvégén hosszabb ideig, egészen éjjel 1:30-ig jár (érdemes figyelni a kijelzőket). Ezen kívül rengeteg busszal és pár villamossal (főleg Trastevere-ben) találkozhatunk. Buszra én eddig csak egy alkalommal mertem szállni, nem egy életbiztosítás :))) Először is, nincs menetrend: annyit írnak ki, hogy a buszok kb. 5:30 és 23:30 között közlekednek, aztán jönnek, amikor éppen jönnek, a megállók kiszámításánál pedig semmi más nem működik, csak az intuíciónk :) A turisták körében a 40-es busz a legnépszerűbb, ami a Terminitől egészen a Vatikánig viszi az utasait. Terminit azért is fontos megjegyeznetek, mert itt találkozik a két metróvonal és több busz is innét indul az útjára.

20160610_110241.jpg

Nevezetességek, múzeumok: természetesen Rómában nem lehet kihagyni a kötelező köröket, még én sem tettem, annak ellenére, hogy nem bírom az embertömeget és túlságosan szeretem a nem turistás helyeket. Jah, és a múzeumokat sem bírom, sokkal inkább rajongok az utcák hangulatáért, ahogy az előző bejegyzésemben is olvashattátok.

Amit fontosnak tartok itt: a Trévi-kút nagyon szűk helyen van és hemzseg a turistáktól, csakúgy ahol a Spanyol lépcsőn is rengeteg ember üldögél mindig. Erre a két helyre érdemes reggel ellátogatni. A templomokba nincs belépő és érdemes mindegyikbe belesnetek, amelyik az utatokba esik, egyszerűen gyönyörűek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A templomok mellett, amit soha nem hagyok ki, az a Forum Romanum. Egyszerűen imádom, hogy a történelem falai között sétálhatok órákon át és minden egyes alkalommal rácsodálkozom azokra a varázslatos épületekre, romokra. A Forum Romanum a Colosseum mellett található és ugyanazzal a jeggyel látogatható mindkét nevezetesség. Érdemes a Forum Romanum bejáratánál jegyet venni, sokkal kevesebben vannak és így aztán a Colosseumba is gyorsabban bejuthatunk, ami nekem ugyanolyannak tűnt belülről mint kívülről, nem sok élményt adott.

IMG_2448

Rómának sikerült a ‘nem szeretem a múzeumokat’ zónámból is kimozgatnia :) Igaz, csak a legutóbbi alkalommal, de sikerült ellátogatnom a Capitolium múzeumába, jó kis élmény volt. Rómában még a múzeumok sem untatnak :) Csak ajánlani tudom Nektek is!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Főleg emiatt a káprázatos szökőkút miatt, ami a kijáratnál várt ránk:

IMG_2426IMG_2582IMG_2583

Ami még nagyon jó kis élmény, piacozás a Campo de Fiorin és séta a Villa Borghese parkban.

IMG_136220160611_104100

Az imádott articsóka :)

IMG_1640

A piaci kavalkádban javasolt az olasz termelőket megkeresnetek :)

20160610_104446.jpg

A Villa Borghesehez pedig sok-sok energiára van szükség, hogy a csodás kilátás után legyen erőnk csak egy kis töredékét bejárni ennek az óriási parknak.

És akkor jöjjön az egyik talán legfontosabb téma: ízek, éttermek, elégedettség :) Azt biztosan elmondhatom, rosszat még nem sikerült ennem Rómában. A megoldás nagyon egyszerű, tudni kell, melyik hely milyen és mennyire jó. És a jó helyekből nincs hiány, sőt! Jöjjenek akkor az én kis kedvenceim :)

Az első számú favorit, a Via Cipro és a Via Bragadin sarkán található kis étterem, a Rossovivo. És amit érdemes megkóstolni: válogatás a ház előételeiből (antipasti) és az articsókás spagettit :)

20130607_194733DSC03114

A hely nem olyan nagy, a kiszolgálás nagyon barátságos, az ízek pedig mennyeiek. A nyitvatartási időt érdemes a Tripadvisoron leellenőriznetek, de a néha kiszámíthatatlan nyitva tartás nem csak erre a helyre jellemző, így a Tripadvisor használata minden esetben erősen ajánlott :)

Trastevere negyede hemzseg a jó kis helyektől,  ezek közül kettőt ajánlanék. Az egyik, a Grazie e Graziella (http://www.graziaegraziella.it/wp/en/) a Santa Maria di Trastavere templom sarkában található és ezidáig itt találkoztam a legmosolygósabb pincérekkel, legvidámabb hangulattal :)
IMG_2391IMG_2396

Ami itt kiváló, az egyik római specialitás: cacio e pepe tészta, ami nagyon egyszerűen pecorino sajt és bors keverékét jelenti. Ezért is imádom az olasz konyhát: tökéletes alapanyagok, egyszerű ételek, felejthetetlen ízek :)

A másik jó kis hely, Trastevere csücskében, a folyóshoz közel a via dei Vascellari 29 szám alatt rejtőzik és Da Enzo al 29-nek hívják (http://www.daenzoal29.com/index.php?lang=en).

IMG_0809

Valahogy nem tudok betelni az articsókával, itt sikerült egy újabb római specialitást, a sült articsókát is megkóstolnom, hmmm…

IMG_0808

A hely nagyon picike, asztalt kapni inkább délben lehetséges, este hosszabb várakozásra készüljetek.

Amit még nem érdemes kihagyni a Via Nazionale mentén lévő, a Via Milano-ról nyíló Open Colonna éttermet (http://antonellocolonna.it/open/en/city-lunch-rome/), amit egy kedves barátnőm ajánlott még régebben. A Michelin-csillagos séf, Antonello Colonna éttermében hétköznap korlátlan fogyasztású büféasztallal várja a vendégeket. Az ízorgia mellett az sem utolsó, hogy az étterem egy múzeum első emeletén helyezkedik el.

A felsoroltak mellett minden olyan helyre érdemes betévednünk, ahol csak olaszok ülnek, emellett fagyit bárhol és bármikor, cappuccino-t csak délelőtt, pizzát csak este fogyasszunk, ha olyan nettek és fittek szeretnénk lenni mint az olaszok :)

Apropó, pizza! A Cipro környéke nemcsak a Rossovivo miatt kihagyhatatlan, hanem itt van a város egyik legjobb pizzázója, ahol a négyszögletes, vágott pizzát kilóban mérik :) Pizzarium Bonci, via della Meloria 43 (https://www.facebook.com/pages/Pizzarium/157316287629478)

IMG_2376

Biztonság: mindig biztonságban érzem magam Rómában, ami egyfajta esztétikai élmény is :) A párizsi terroresemény óta fegyveres katonák állnak minden metróállomásnál, nevezetességnél. Az apropó nagyon szomorú :( viszont a jóképű katonákat szemlélni nem egy utolsó dolog :P

Ha bármi kérdésetek van még az imádott városról, írjatok nyugodtan :)

Arrivederci Mia Cara Roma!

IMG_2320

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s